2.jegyzet... Képzelet

Mint az összes többi nap, ma is igazán lelkes voltam abban, hogy többet megtudjak ezekről a fura lényekről. Felébredésem után, miután elkészültem a házamhoz közeli kávézóhoz siettem, hogy munka előtt megigyam a szokásos kávémat, és még nyomozgassak egy kicsit. De ahogy már pár napja, most is sikertelenül jártam. Kissé nehéz sóhaj hagyta el a számat, majd beleittam a kávémba, és úgy éreztem most az egyszer hallgatok a társaimra, és feladok. Mégis milyen bejegyzés bizonyíthatná még Kathleen Ellwood létezését. Párszor még végignézve a bejegyzéseimen, tanulmányozgattam őket, majd mikor már nem volt értelme semminek, félretoltam az útból, és magamhoz véve kávémat, inni kezdtem. Nem tudtam most mi lévő tegyek. Csak lépjek tovább, és adjam fel? Ahogy így elmélkedtem egyszer csak észrevettem valakit az utca másik oldalán. Sötétbarna haja göndören omlott a vállára, míg arca teljesen megbabonázott. Tudtam, hogy ki ő... és egy pillanatra még a lélegzetem is elállt. Kathleen Ellwod állt ott teljes valójában, és úgy éreztem most az egyszer nem képzelődök. Felpattantam a székemről, és magamhoz kapva a cuccomat ledobtam pénzt az asztalra, majd kiviharzottam a kávézóból.  A szívem vadul kalimpált, azt hittem kiszakad a helyéről. Egy olyan személynek, amilyen én vagyok ez a személy többet jelent, mint bárki másnak.. Ő is észrevett. Ez a nő... ki teljesen megbabonázott, most az egyszer engem Ő is engem nézett. Mikor összetalálkozott a tekintetünk teljesen csodálattal néztem megszállottságom tárgyát, ekkor viszont olyan történt, amire épp eszemmel nem is számítottam. Egy turista csoport haladt el előttem, elállva az utamat. Még egy ideig hezitáltam, kukucskáltam ki a tömeg közül, amikor megelégeltem, és magamhoz húzva a cuccaimat, átvágtam köztük miközben próbáltam bocsánatot kérni. Úgy éreztem, ha nem szedem össze magamat elsodornak, de aztán végre kijutottam, amire Kathleen elmosolyodott. Én is rámosolyogtam majd elindultam felé, amikor hangot hallottam a hátam mögül ami a nevemen szólított.

Természetesen megfordultam, majd Ryan közeledett felém. Utoljára visszanéztem, de ekkor meglepett, hogy már nem volt sehol. Nem tudtam, hogy a csalódottságom vagy az izgatottság vette át felettem az irányítást ebben a pillanatban, de a szívem nem hagyott alá a heves dobogással, még akkor sem mikor Tyler mellém ért.

-Te mit állsz az út közepén? - érdeklődött meglepve, mikor körülnéztem, és a kocsik alig pár centikre haladtak el mellettem, és vadul nyomkodták a dudát. Összeszedtem magamat, majd Tyler mellé mentem, és nehezen megráztam a fejemet.

-Láttam Őt. - mondtam határozottan, de aztán én is értetlenül gondolkoztam magamban. Mégis, hogyan láthattam? Hiszen Ő már nem létezik... vagy mégis? 

-Kit? - kérdezte, én pedig ránéztem.

-Kathleent. Ott állt. - mutattam a helyre, majd Tyler megforgatta a szemeit.

-Haver, te ebbe még belefogsz őrülni. - mondta picit morogva, én pedig ránéztem.

-Nem Tyler... ez tényleg valós volt. Rám mosolygott, és komolyan láttam. Mostmár biztos vagyok benne. - mosolyodtam el teljesen büszkén, majd Tyler sóhajtott egyet.

-Oké, akkor láttad. De most sincs itt.-  nézett körül mostmár ő, majd én is követve a példáját körülnéztem.

-Most nincs. De megfogom találni. - mondtam határozottan, majd előszedtem a képét a zsebemből, amit amióta ez az ügy tart, mindig magamnál hordok. Egy régi kötetben találtam ,amit még nekem hoztak meg, és úgy döntöttem ha a főnöknek sincs ellenére, megtartom. Így a főnök... megszállotságomat tekintve nekem adta, és így került hozzám.

-Megtalálom...

-Ha eddig kerestem, most mégjobban fogom. Érzem, hogy nem csak képzelődtem... nem csak az álmaimban és a fantáziámban létezik, hanem teljesen. És itt van.-  mondtam, de Tyler nem szólt semmit. Fogalmam sincsen ezekben a pillanatokban mit gondolhat rólam, valószínű őrültnek néz... de én tudom, hogy láttam .És mostmár biztosabb voltam a dolgaimban mint valaha... megszerzem, találkozok vele, mégha addig élek is...